A közösség emberi létezésünk alapfeltétele, mind biológiai, mind kulturális értelemben. A csoportlét az emberiség történelmének kezdetén életbenmaradásunk feltétele volt. A család, majd a kortársi kapcsolatok elengedhetetlen közegei az ember szocializációjának, érzelmi kielégülésének, önismeretének, munkavégzésének. Olyan természetes létfeltétel, mely - elsősorban a nyelvi kommunikáció által- lehetővé tette az emberi kultúra kialakulását és magas szintre fejlődését; Csányi [2] a csoportot egyenesen ?szervezetek  feletti  szervezetként?,  szuperorganizmusként írja le,  melynek  tagjai  úgy képesek együttműködni, mint egyetlen szerves test. Megfigyelhetjük  ?A csoportot alkotó emberekb?l egy új entitás, egy új létez?, a magasan szervezett önálló csoportorganizmus kialakulását? ? írja Csányi. A csoporttagság közös identitást feltételez, hitet a csoport ideáiban, terveiben, akcióiban, melyekért az egyén hajlandó feláldozni valamennyit saját szabadságából a közös cselekvés eredménye érdekében. A történelem során szervezetté váló közösségek, emberi társulások olyan célokra, feladatokra jönnek létre, mely feladatokat az egyén egymaga képtelen volna ellátni- jótékony hatásuk tehát visszaszáll az önállóságát feláldozó egyénre. Hankiss[3]  a közösséget hasonlóan írja le: közös érdek, közös cél, közös értékrend, és ?mi - tudat? jellemzik. Megkülönböztet közvetlen, és eszmei közösségeket ?  a közvetlen lehet természetesen eszmei is ?, előbbiek tagjai fizikailag is közösséget alkotnak, utóbbiaké térben távol élhetnek egymástól, de közös érdeklődési körük, csoporttudatuk mégis összefűzi őket. Természetesen a mai, felnövekedett ember számára nem fizikai szükséglet a közösséghez tartozás, ám lelki - szellemi életének ugyanúgy feltétele, mint a gyermeknek a felnevelő - szocializáló közösség, melyben az egyén gondolkodása, érzelmi élete szerinti társakra talál, aktív mentális életet él, átéli fontosságát, a tenni tudás, az életén és környezetén való változtatni tudás élményét és sikerét. Hiszen sem a felülről ? ha képviseleti demokráciában is ? irányító állam, sem az egyén önmagában nem képes saját sorsán alakítani, ez az egymást támogató egyének közösségi feladatává kell, hogy ?visszaváltozzék?, legyen szó akár a lakókörnyezet tisztántartásáról vagy az egyén lelki egészségéről. A jelen társadalma egyre inkább megkívánja, hogy a civil szférában ?közösségépítő közösségek?, szervezetek szülessenek, melyek mesterségesen teremtik meg azokat a hálózatokat, melyek évszázadokig maguktól kellett, hogy kialakuljanak, s természetes úton ki is alakultak: működő és együttműködő közösségeket. Ma már közösségfejlesztői szakmáról is beszélünk, mely a helyi közösségek önszerveződését hivatott generálni. A huszadik század elejétől ugyanis egyre szaporodnak és teljesülnek be a borúlátó próféciák,[4] melyek szerint az emberiség ezen alapvonása, a közösségben élés, közösségi lét, s az eszmei közösségek megléte eltűnőben van (a felülről diktált ?közösségi eszme? pusztító erejére ellenben van példa a múlt  század  történelmében),  nem  közösségekben élünk,  hanem  tömegben,  érzelmi  kötések   nélkül.  Tönnies [5] szerint  a  társadalom  a homogén közösséggel szemben szükségszerűen heterogén, ellentétes érdekek egymásnak feszüléseként értelmezhető. A specializálódó munkamegosztás mindenkire részfeladatot ró, az emberek nem élik át a közös cselekvés, a csapatmunka élményét, a verseny individualizálódást és önzést szül, szélsőségesen; az a látszat alakul ki, mintha mindenki potenciális ellenségünk lenne, és csak magunkra számíthatnánk. Hazánknak a rendszerváltás óta kell számolnia a fokozott versennyel és individualizálódással, csakúgy, mint a szinte átláthatatlan tömegkommunikációs csatornarendszerrel. A tömegkommunikáció  elterjedése a  szabadidő közös eltöltését  szorítja  vissza, hiszen a technika számtalan lehetőséget kínál a magányos kikapcsolódásra, tovább rombolva a közösségek esélyeit, holott a pszichológia szerint[6] az ember alapvetően társas  életre  született, és  az  idegenektől  való  félelem,  tartás belénkódolt jellemző. A modern, elsősorban városi ember ezzel szemben napjait idegenek ezrei között éli, felületes kapcsolatok szövevényében, és csak munkaideje lejártával kerül biztonságos otthoni közegébe, szűk közössége, családja körébe ?  föltéve, hogy egyáltalán van neki. Hiába a városi életforma többévszázados múltja, a csoportban élés évezredes biológiája ellenáll neki az emberi természetben, és a hiány stresszérzéssel tölti meg az egyént: ??úgyszólván valamennyi érzelmi szükséglet a kielégítő emberi kapcsolatok iránti alapszükségletbe torkollik. Az ember sohasem egyedül, önmagában fejlődik, hanem mindig csak másokkal való kapcsolatában, akár pozitív, akár negatív értelemben.? [7]

III. A társadalom ?hiánybetegségei?

Buda Béla a következőképp foglalja össze az egészséges ember jellemzőit: Képesség a szeretet adására és elfogadására,  társadalomban a biztonság és a státusz adekvát érzése, a spontaneitás megfelelő mértéke, az érzelmi válaszok megfelelő skálája, hatékony kapcsolat a valósággal, gazdag fantáziavilág, amely a kreativitást segíti, az önismeret és az önértékelés olyan foka, amely elősegíti a saját én és a másik ember ártalmak utáni felépülésének megvalósítását, a tapasztalatokból való tanulás képessége, a csoport igényeinek teljesítési képessége, annak a felelőssége, hogy a csoport tagjaként viselkedik, az önkifejezés szabadásága, tekintettel a saját viselkedés hatására, a saját és mások testi szükségleteinek kielégítési képessége. [8]  Korunkat gyakran jellemzik a pszichés problémák korával, ám valószínű, a szaporodás látszólagos, csupán arról van szó, hogy a pszichológia és pszichiátria tudományának fejlődése eredményeképp sikeresebben diagnosztizálják a hangulat-, és egyéb pszichés betegségeket.[9] Eszerint nem több a mentális beteg, mint a posztmodern előtti korokban, ám kétségtelenül nagy tömegekkel kell számolnunk:  Hazánk felnőtt lakosságának 15 %-a szenved élete folyamán legalább egyszer depresszióban, a WHO felmérései szerint a fejlett világ leggyakoribb betegségei mentális természetűek.[10] A depresszió a legelterjedtebb pszichés betegség, tartós szomorúsággal, alacsony önértékeléssel, értéktelenség - érzéssel, bűntudattal, negatív jövőképpel, fáradtságérzettel, és gyakran szomatikus tünetekkel és öngyilkossági gondolatokkal jár.[11] ?A boldogság tartós, tán végtelenített hiánya. Olyan ez, mint ködös télben, alagsorban, lepusztult bútorok között várni, hogy eljöjjön a reggel - de a hajnalt elfelejtették az éjszaka végére komponálni.?[12]  Kopp Mária és Skrabski Árpád pszichológusok, a magyar társadalom általános egészségügyi állapotának a rendszerváltás óta történt hanyatlását vizsgálva megállapítják, hogy még szélesebb körben kell számolnunk az úgynevezett ?vitális kimerültséggel?.[13] A vitális kimerültség, mely inkább a hagyományosan családfenntartó szerepet viselő férfiakat érinti, állandó stresszben élést, fáradtságot, és a depresszióhoz hasonló reményvesztettséget jelent. A fokozott stressz pedig növeli a korai halálozás kockázatát. Maga a depresszió sok más pszichopatológiai állapot, függőség előidézője lehet, mint az alkoholabúzus,  és a kábítószerfüggőség, mely többnyire a 35 év alatti korosztályt érinti, és okai között szintén megtalálhatjuk a magány jelenségét, a torzultan lezajló családi szocializációt.[14]

A magyarországi kábítószerhelyzet átfogó kutatását az azóta megszűnt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézeten belüli munkacsoport végezte 1996 ? tól 2002 ?ig, 400 intézményt ? drogambulanciákat, pszichiátriai gondozókat, addiktológiai gondozókat és terápiás intézeteket - kérve fel az adatgyűjtésre.[15] A kábítószerek ilyen mértékű terjedése szintén csak a rendszerváltás után indult meg hazánkban. A felmérés szerint 2002 - ben közel 13 ezer személyt kezeltek (ez a szám  1999 óta szinte változatlan) illetve láttak el legális (orvossal felíratott gyógyszer, nyugtató, mely inkább a nőkre jellemző) és illegális kábítószerhasználat kapcsán.[16] 1995 ? ben ez a szám még csupán 3 és félezer volt. A kábítószerfogyasztók 59% - a férfi, és 41 % -a nő. A férfiak között a 20 - 24 éves korosztályra jellemző leginkább a droghasználat, míg a nők között többségben vannak a 35 év feletti használók. Budapest és vonzáskörzete kiugróan sok drogbeteggel számol. A kábítószerélvezők között legtöbben az opiátszármazékok használói vannak, ők az összes beteg 22 %-át teszik ki. Őket követik a cannabisélvezők[17], majd az amfetaminhasználók, végül a hallucinogének és a kokain fogyasztói. A legális kábítószerek használói között legtöbben a nyugatók használói vannak, 39% - át teszik ki az összbetegszámnak. Ez a tény komoly kérdéseket tehet fel az addiktológiának, de akár a háziorvosi ellátásnak is, hiszen könnyedén felírathatunk erős nyugtatókat is, akár visszaélés céljából. A szerves oldószerek használói 3 %-át jelentik a vizsgált mintának.

Az alkoholfüggőség elterjedésének pontos felderítése nagyon nehéz, hiszen kultúránk része az alkohol, a dependencia lassabban alakul ki, és kevésbé szembetűnő jelei vannak, mint a drog esetében, így az alkoholisták esetleg soha nem jutnak el orvoshoz, láthatatlanok úgymond a pszichiátria számára. Míg 1995 ? ben 50 ezer főt adminisztráltak a gondozók, ma számukat 800 ezerre becsülik, ami a magyar társadalom csaknem 10 % -át jelenti![18] [19] Ezek csupán a leggyakoribb mentális természetű zavarok, ám nagyon sok áldozata van például a 75 %-ban nőkre jellemző borderline személyiségzavarnak ( 2-3 %)[20] , a 16 ? 25 év közötti nőket érintő anorexiának[21] (1%) a skizofréniának[22] ( 1%), a szorongásos pánikbetegségnek[23] (2-3%). Az öngyilkosságok száma az elmúlt húsz évben csökkent hazánkban, ami a szakemberek feltevései szerint a pszichiátriai ellátás fejlődésének és a krízisvonalak szaporodásának köszönhető, ám 1998 ? ban még mindig 3200 személy vetett véget önkezével az életének.[24] A befejezett öngyilkosság szerte a világon inkább a férfiakra jellemző, míg a nők több öngyilkossági kísérletet követnek el. A depressziónak és egyéb hangulatbetegségeknek, a deviáns viselkedésnek, kábítószer-, és alkoholfogyasztásnak és izolálódásnak ? ezek gyakorta járnak együtt ? bonyolult társadalmi, pszichológiai okai vannak, melyek egyénenként nagy eltérést mutathatnak, feltárásuk interdiszciplinaritást igényel.[25] Ám ma a betegség kialakulásához, annak tartóssá válásához nagy mértékben járulhat hozzá az általánosan jelenlévő egyedülvaló problémamegoldás, az egyéni cselekvés, az egymásra fordítható idő hiánya, a szerető, megtartó közösségek eltűnése. Ahogy erre Kopp Mária is felhívja a figyelmet cikkében: ?Megvizsgáltuk, hogy mi áll a depresszió hátterében, és elsősorban az anómia jellemzőit találtuk, amit ellenségességnek nevezünk, miszerint a legbiztosabb nem bízni senkiben, mert az emberek általában aljasak, önzőek, csak ki akarják használni a másikat..Ezek az anómiás jelenségek a depresszió igazi háttértényezői, és ami ezzel jár: a társadalom izolált egyénekre, individuumokra szakad, az egyén nem érzi úgy, hogy számíthat másokra, hogy beletartozik egy közösségbe.?[26] A posztmodern értékrelativizmusban pedig erős eszmék sincsenek, melyek egy közösség összetartó erőivé válhatnának, maga a posztmodern is ? egyesek szerint [27]  ? csupán a modernitásban való csalódás, a modern kor ?negatívja?. Mai szemmel nézve a modernitás ? fejlődő technikájával ? óriási embertömegek és a természet pusztítását hozta magával, s az egyéneket elszigetelte egymástól. Az internet, a legújabb civilizációs vívmány megjelenése azonban a többi tömegkommunikációs eszközzel ellentétben megadta a lehetőségét annak, hogy a technika ne csupán elválasszon, össze is tudjon kötni embereket.

IV.  Az  Internet

?Ott a gép? és ha igaz, hogy benne a mindenség, azt ki kell tudni nyerni belőle.? [28]

(Jake Smiles)

Technikai szempontból a világháló nem más, mint több millió számítógép összekapcsolása, ám valójában sokkal több annál. Az internet megjelenését az írás, majd a könyvnyomtatás utáni harmadik nagy információs forradalomnak tartjuk.[29] Az internet kifejlesztése a hidegháború idején történt, eredetileg katonai célokra, gyors adattovábbításra használták. Később az egyetemek és úttörő értelmiségiek úgy gondolták, egy ilyen eszköz nem maradhat csupán az állami hatalom kezében.[30] Világfelfogásunkat is megváltoztatta: világ melletti világot, egy fél - valóságot teremt, hiszen a posztmodern világnézet megvalósítója; lehetővé teszi a ?személyes narratívák? nyilvánosságát, Ropolyi [31] szavaival: az internet által a tudás reformációja zajlik. A posztmodern  elveti  a modern kor  által  üdvözítőnek  tartott  racionális gondolkodást,  csalódás  az  ész  erejében;  számára  nem  gyűjthető  össze,  nem  érthető  meg minden  tény és  jelenség,  és  az  összefüggések  keresése  szélmalomharc csupán. Fölemeli  a mindennapi tudást az eddig abszolútnak tekintett akadémiai, elméleti tudás mellé ? az interneten többnyire ilyen személyes, mindennapi, részleges tudásanyagok millióival találkozunk a szubjektív honlapok által, míg a sokak által elismert, ?tanítható? tudás nagy része a könyvtárakban rekedt. Elvileg bárkinek lehetőséget nyújt a szabad véleménynyilvánításra, hiszen bárki jelen lehet a világhálón egyéni honlapján, a csevegőprogramokon, vagy egy- egy oldal fórumain. Ropolyi  szerint így az internet az egyetemes emberi kultúra reprezentánsa is. ?Összefoglalva?talán azt mondhatjuk, hogy az Internet egy számítógépekből összeállított önfejlődő, komplex technikai eszköz, ami adottságaiból adódóan  egyrészt meghatározó szerepet  játszik a napjainkra jellemző kommunikációs folyamatokban, másrészt alapvető emberi értékek, relációk és törekvések befogadására, megjelenítésére, megőrzésére és működtetésére alkalmas kulturális közeg? [32],  technika, szervezet, kultúrák sokasága  és  kommunikációs  csator-nák együttese egyszerre. Nem csupán technikai újítás tehát, a bárki számára elérhető jelenléten kívül szinte korlátlan nyilvánosságot teremt, rengeteg információt tesz bárki számára elérhetővé, a hagyományos médiával ellentétben egyelőre lehetetlennek tűnik átlátni és központilag szabályozni. A hippifilozófia életben tartói szemében ? akik hősei nem anyagi ellenszolgáltatásért, hanem az információk mindenkihez való eljuttatásáért küzdő ?megszállott? hackerek ?, egyenesen a tökéletes fegyver a hatalom, a felülről irányítottság ellen.[33] Ha nem is ?fegyver?, a civil szféra számára valóban óriási jelentőségű eszköz az internet, sőt, a háló felfogható civil törekvések összességének is. Varga Máté  szerint ?A civil társadalom és az internet hasonlatosságokat mutatnak, egyik sem tiszteli az országhatárokat, és mindkettő olyan törekvéseket erősít meg, amelyek az egész emberiségre vonatkozó célokat és feladatokat tematizálnak.? [34] A civil társadalom azt hivatott elvégezni, amit az állam és a gazdaság nem akar és nem tud teljesíteni, az emberek önvezetését célozza meg. Mesterséges képződmény a természetes viszonyok relatív visszaállítására. A civil társadalom kiépülése számára fontos lehet, hogy a világhálón való szervezeti jelenlét ráadásul nem is igényel formális szervezeti létet, jogilag szabad a részvételi lehetőség, legyen szó akár egy lakótelepi közösséget mozgosító, vagy egy amatőr művészeket  toborzó  honlapról. A  háló  által  elérhetővé  vált  az  egyén, és  ő is hallathatja a  ?hangját? maga és közössége érdekében. Mindezek természetesen csupán a világ azon területein érvényesek, ahol a nethasználat gyorsan terjedhet, tehát a fejlett országok elit-, és középrétegeiben. Fontossága, esetenként nélkülözhetetlensége a munkában, a tanulásban, a kapcsolattartásban egyre nyilvánvalóbb, így az esélyegyenlőség megteremtése az internethozzáférésben elengedhetetlen hazánkban is. Jelenleg a felsőfokú végzettségűeknek, fővárosiaknak és megyeszékhelyieknek van legtöbb lehetőségük az internetezésre, a világhálón legtöbb időt töltők pedig a 18 év alatti korosztályból kerülnek ki.[35] ?Aki meg van fosztva a kommunikációs eszközöktől, azok használati lehetőségeitől, az élet legkülönbözőbbterületein (újra) hátrányos helyzetbe kerül, s ez azután csak fokozza lemaradását a társadalom szerencsésebb rétegeitől?[36] ? írja Szekfű András. Az internethozzáféréshez nem  kell föltétlen számítógépet birtokolni, a minél szélesebb körű elérhetőséghez első lépésként elegendő a művelődési házak, könyvtárak komputerparkjának kiépítése és bárki által megfizethetővé tétele az elmaradott országrészekben is. A civil társadalom sokat tesz az internet terjesztéséért, és láttuk, a háló maga kínálja a civil társadalom erősödését, kapcsolatuk kölcsönös.  Az internet ?világot összefoglaló? volta  folytán  láthatóvá  teszi számunkra a világban mindenütt ugyanúgy jelentkező, globális probémákat is, mint a szegénység, vagy a környezetszennyezés. Természetesen elsősorban mindenki saját lokalitásában tehet ezek ellen a legtöbbet, a globális rálátás azonban megérteti, beláttatja az emberekkel, hogy milyen súlyú problémákról van szó ? ez erősítheti az emberiséghez tartozás érzését is, a fórumokon való megjelenés, részvétel, beleszólás pedig a személyes vélemény súlyának érzetét nyújtja, kedvet, önbizalmat adva az embereknek arra, hogy tevékenységükkel hozzájáruljanak egy- egy civil ügy megoldásához.

V. A ma új közösségei - Virtuális közösségek

?A modern kommunikáció világában a közös terek jelentősége egyre csökken.? [37]

(Tom Ormay)

Az internet a modern felhasználás mellett, mely az adattárolást, a gyors levelezést, és a kereskedelmet jelenti, felölel tehát millió és millió partikuláris elvet, és eszmecsere- lehetőséget biztosít nekik az online kommunikáció által, erősíti a civil szféra létrejöttét; eltörli az idő-, és tér korlátokat ember és ember között, így látszólag különösen alkalmas a közösségi életre.  ?Az online kommunikációs csatornák nemcsak sok száz távoli ismerőst hoztak karnyújtásnyi távolságra, de sok százmillió ismeretlent is. Többekkel, olcsóbban van lehetőségünk kapcsolatot teremteni, mint korábban. Ez a tény, ha át nem is írja eddigi közösségfogalmainkat, mindenképpen újabb jelentésekkel gazdagítja.?[38] Elsőként  a  fiatalokat ? mint  az  internetet  gyakran   használó  réteget, akik már a világhálóval szocializálódnak ? szólították meg az úgynevezett ?közösségi portálok?, melyek nevükben hordozzák szándékukat, azaz társas élményt, a közösséghez tartozás élményét kívánják nyújtani felhasználóiknak, hiszen a fiatalokhoz szóló tartalom mellett a fórumok lehetőséget adnak a véleménycserére, kommunikációra. Az élő fórumok egy bizonyos téma közösségi megvitatását jelentik, ugyanígy az internetes fórumok is a vélemény-, és eszmecsere virtuális helyszínei. Üzenőfal jellegűen működnek, a kommunikáció, mint az e- mailben, nem valós idejű. Regisztráció után bárki üzenetet írhat a fórumokba, melyeket többnyire moderálnak, azaz kitörlik a másokat sértő, vagy botrányosnak ítélt beírásokat. Ma már szinte minden társadalmi réteg és szubkultúra találhat magának ?közösségi oldalt? az interneten, a kismamaportáloktól a szakmai lapokig széles a skála. A legtöbb embert tömörítő közösségi portálként az iwiwet (international who is who) szokták emlegetni[39],  szerintem tévesen, hiszen tagjai nem végeznek közös tevékenységet, nincsen közös identitásuk, az ismeretségen kívül gyakran még az ismerősöket sem fűzi össze semmi, ismerőseink egymásnak már nem ismerősei, nem összefüggő háló tehát, hanem sok-sok, egymástól többnyire elszigetelt kapcsolat kusza rendszere. Inkább adatbanknak nevezném, melyen keresztül természetesen egyszerre üzenhetünk sok ismerősünknek ? ez kétségkívül hasznos és közösségiséget támogató vonása.

Ezzel szemben az online közösség, csakúgy, mint a valódi, valamilyen eszme, hobbi köré szerveződik, így az internet valóban érdeklődési kör, világnézet szerinti társulások ?helyszínévé?, eszmei közösségek találkozóhelyévé válhat, ahol ki- ki a portál profiljának megfelelő személyiségvonásával, érdeklődési ?kör- szeletével? ? például a szabadidejében táncolni járó tanár egy táncportálon táncosként, egy pedagógiai lapon pedagógusként ? vehet részt a közösség életében. A cset megjelenésével pedig valós idejű beszélgetésekre is mód nyílik. Az első csevegőprogramot (IRC = Internet Relay Chat, azaz internet közvetítette csevegés) 1988-ban alkották meg, az azóta eltelt húsz év alatt az egyik legnépszerűbb internetes szolgáltatássá vált a fiatalok körében[40]. Léteznek kizárólag csetelő oldalak, ahol különböző témák köré szerveződnek a szobák. Lehetőség van privát beszélgetés folytatására is, aminek keretében egyetlen emberrel cseveghetünk. Beszélgetések százait bonyolíthatjuk le és ?ismeretségek? százait köthetjük meg egy- egy este a számítógépünk elől ?  ez kétségkívül izgalmas és vonzó, és sok varázst ad az online beszélgetésnek az ismeretlenség, a távolság, a hagyományos beszélgetés szöveggel való felváltása, ám ebben rejlik veszélye is. A cset a beszélgetés illúzióját adja, ám valójában puszta gyors, szöveges üzenetváltás, hiszen hiányzik belőle az érzelemközvetítő metakommunikáció; a hangszín, hangsúly, a testbeszéd, a tekintet. Az is előfordul, hogy nagyon önkényesen értelmezzük beszélgetőpartnerünk jelzéseit, mintegy önmagunk kiterjesztésének éljük meg a másikat, nem csupán magunkat, hanem őt is úgy alakítva ezáltal gondolatban, ahogy nekünk megfelelő. Indries ezt a folymatot az anya ? csecsemő valójában visszahozhatatlan szimbiózis ? élményéhez hasonlítja.[41] Így feltehető a kérdés,  hogy  egy  nem  valós közösség, amelyet bár nagyon élvezhetünk, de ahol arctalan, sőt, gyakran hamis szerepeket játszó ismerősökkel kommunikálunk, pótolhatja-e a valódi emberi kapcsolatokat.

A pszichológia felismerte az  internet árnyoldalát, ellentmondásosságát, illuzórikus voltát, és a túlzottá váló kötődést is ehhez az ill

Megosztás

Link:

Hozzászólások (0)

Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!

Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!